Összes bejegyzés

Berendezkedés

Hamarosan a felújítás végéhez érkezünk, nekünk szinte elrepült az utóbbi pár hónap, mintha csak tegnap lett volna, amikor először beléptünk a 80-as évek hangulatát őrző panellakásba. Igyekeztünk sok hasznos tippet adni a blogon, reméljük, hogy kamatoztatni tudjátok őket saját otthonotok felújítása során.

A KEZDETEK
Tekintsünk vissza, idézzük fel pár képpel a lakás eredeti apró részleteit: a magasfényű retro szekrénysort, a sötétbarna bútordarabokat, az óriás fali tapétát, a piros linóleumot és a piros-fehér konyhaszekrényt.

A BERENDEZKEDÉS
Egy sarkalatos pontjához érkeztünk a felújításnak, ugyanis megkezdtük a berendezkedést.
Valamennyi helyiségbe a tervekhez legjobban hasonlító bútorokat és dekorációt szereztük be, majd kiszállíttattuk a bútorokat, és elkezdődött az összeállítás.
A bútorok összeállítása - a látszat ellenére - nem egyszerű feladat. Elengedhetetlen hozzá néhány egyedi eszköz, továbbá figyelemre, gyakorlott technikára, és megfelelő logikára is szükség van, hogy minden pontosan a helyére kerüljön.

Elsőként összeszereltük a nappali berendezési tárgyait: a fotelt, a kanapét, a tv állványt. Ezután  a hálószobai ágy, a gyerekszobai kiságy és a fehér szekrény,  majd az előszobai pad összeszerelése következett. A konyhába egy kinyitható étkezőasztal került be, a konyhabútorhoz passzoló fehér üveg asztallappal.

A Felújítalak projekt lakásba nem csak kész bútorok érkeztek, hanem készült egy egyedi lamellás beépített előszobai szekrény is, ami kiváló tárolóhely, és többek között a mosógépet is el fogja rejteni.

Célunk a modern, skandináv hatású hangulat megteremtése volt, ezert sok világos hatású bútort használtunk a berendezéshez. A bútorokon kívül a dekorációk is  meghatározóak a lakás hangulatának szempontjából. Felkerültek a helyükre a képek, és elhelyeztünk néhány apróbb dísztárgyat is, amik remekül mutattak helyükön. Több növény is bekerült az enteriőrbe, ahogy a terveinken is szerepelt, ezek is fokozzák az otthonosságot.

Ha kíváncsiak vagytok a végeredményre, feltétlenül tartsatok velünk jövő héten is! Lakberendezési kérdéseiteket pedig még elküldhetitek, várjuk a kerdes@felujitala.hu email címre, az utolsó live adásban megválaszolásra kerülnek.

Nézzétek meg a  videót!

Tetszett a bejegyzés?
Oszd meg másokkal is!

Kommentek